Az M7 fekete és fehér változatban is elérhető lesz.
Május 06-tól új helyre költözik Váci úti üzletünk. Rendeléseiteket a jövőben új, Gömb utcai üzletünkben vehetitek át. | Bővebben |
Birodalomépítő stratégiából egészen sok van, de olyan is bőven akad, amelyben csak egy város felett kapjuk meg az irányítást. Olyan viszont, amely e két rokonműfaj erényeit vegyíti, még nem sok. A Memoriapolis pontosan ezt fogja tenni, ha megjelenik.
A Memoriapolisban egy város életét egyengethetjük majd az első telepesek sátraitól egészen egy megapolisz megépüléséig. A játékosoknak 2500 év áll rendelkezésére, ez idő alatt négy korszakot élhetnek át: az ókorban indul az építkezés, majd a középkor, a reneszánsz és a felvilágosodás következik. Utóbbiban ér majd véget a kaland.
A játékosok nem fognak közvetlenül utakat építeni, ahogy a város átlagos épületeit sem kell kézzel lehelyezni. Ehelyett a fontosabb, jelentőséggel bíró épületek helyszínét már magunk dönthetjük el. A város pedig automatikusan illeszkedni fog az új épületekhez, köré épül. A játékosoknak rengeteg kihívással kell megbirkóznia, mivel a lakosság folyamatosan bombázni fogja az igényeikkel, a döntéseikre pedig reagálni fognak.
A Memoriapolis egyelőre nem kapott megjelenési dátumot, de a tervek szerint még idén megjelenhet. A készítők először early accessben indítják útjára a játékot, ez a stádium az ígéretek szerint hamarosan elrajtolhat. A játék kizárólag PC-re készül.
Az M7 fekete és fehér változatban is elérhető lesz.
Még ebben a hónapban elrajtol a Ubisoft ingyenes lövöldéje.
Önmagában strapafonnak is kifejezetten jó ajánlatnak tűnik, de ezzel az extrával még inkább.
A taktikai extraction shooter korai változata mától érhető el a Steamen.
A jRPG egy királyát vesztett birodalomban játszódik, ahol egy elátkozott herceget kell kiszabadítanunk.
A VR-játék Meta Quest 3-ra, SteamVR-ra és PS VR2-re is elérhető lesz.
A régóta várt FPS jelen állás szerint szeptemberben debütálhat.
Az irodalmi klasszikus egyik legszebb vidékén játszódik a mókásnak ígérkező játék.
HOZZÁSZÓLÁSOK
Hozzászóláshoz előbb jelentkezzen be!